VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


PRÁGAY János, 1830-ig Práger János
( Balatonfüred, 1812. november 12. - Las Pozas [Kuba], 1851. augusztus 13. )

honvéd alezredes, a kubai felszabadító hadsereg tábornoka, történetíró

Apja: Práger Károly földbérlő. Az elemi iskolát Debrecenben, a gimnáziumot Késmárkon végezte. 1829-ben a 19. (Schwarzenberg) gyalogezredbe lépett. 1841-ben polgári állást vállalt, 1847-ig Bécsben a magyar udvari kancellárián, majd Batthyány Lajos kormányának megalakulása után Pesten, a hadügyminisztériumban írnokként dolgozott. 1849 januárjától főhadnagyi rangban hadsegédként, majd főhadsegédként Klapka György mellett szolgált. 1949. április 10-én részt vett a váci ütközetben. Utána megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III., szeptemberben a II. osztályát. Júniustól a komáromi várőrség vezérkari főnöke, a szabadságharcot alezredesként fejezte be. Külföldre távozott, részt vett az apacs törzsek elleni harcokban, majd New Yorkban telepedett le, ahol újságokban a magyar szabadságharcról jelentek meg írásai. Fornet Károly honvéd őrnaggyal megírták a magyar szabadságharc történetét, amely 1850-ben angol és német nyelven is megjelent. 1851-ben tábornokként és vezérkari főnökként, más magyar honvédtisztekkel együtt csatlakozott Narciso Lopez venezuelai születésű kubai forradalmárhoz, hogy megdöntsék Kubában a spanyol uralmat. Az 1851. augusztus 12-én partra szálló, alig ötszáz fős haderő a La Pozas melletti ütközetben vereséget szenvedett. Lopezt a spanyolok kivégezték, Prágay megsebesült és öngyilkos lett. Az életben maradt nyolc magyart ólombányába internálták. Havannában emlékoszlop őrzi a felkelők nevét és emlékét.
  M.: Der Krieg in Ungarn. (Tsz.) New York, 1850.
  I.: TURI András: Rabszolgák ezredese. Bp., 1974. – Magyarország hadtörténete. (Főszerk: LIPTAI Ervin) Bp.,1985. – BONA Gábor: Az 1849/49-es honvédsereg Zala megyei születésű tagjai. = A szabadságharc zalai honvédei. Zalaegerszeg, 1992. – ÚMÉL V. köt.